Joanne Harris: Szent Bolondok

Kissé vonakodva álltam hozzá ehhez a könyvhöz, mert úgy gondoltam, hogy nem lesz olyan jó, mint a Csokoládé. Hát, ebben tévedtem.
A történetről röviden annyit, hogy Juliette, a Szárnyas Asszony néven híressé vált kötéltáncosnőt a körülmények és egy árulás arra készteti, hogy a dél-franciaországi Sainte Marie-de-la-Mer apátságban keressen menedéket kislányával, Fleurrel. Itt senki nem tud a múltjáról, így békességben éldegél Auguste nővér néven a jóságos apátnő gyámsága alatt. Ám rövidesen új szelek fújnak: IV. Henrik meggyilkolása totális káoszt idéz elő Franciaországban.
Az apátnő halála után megérkezik az új apátnő, Isabelle, aki egy vallási fanatikus nemesi család tiznkét éves gyermeke. Az apátság békés élete felbolydul. Ha ez nem lenne elég, Isabelle magával hozza Juliette múltjának egy kísértetét, aki papnak álcázza magát, és Juliette jó okkal gyűlöli....
Már az első húsz oldal után beleszerettem a könyvbe. Harris életre kelti a tizenhetedik századi Franciaországot, a vándorsznészekkel és cigányokkal együtt utazunk és nyomorgunk. Természetesen Juliette volt a kedvenc szereplőm, de imádtam még LaMerlét, a stílusát, ahogy írt. Csodálom azt az embert. Pimaszsága és merészsége nem ismer határt, bár velejéig romlott gazember, aki akasztófára született, mégsem lehet ellenállni behízelgő modorának, hiszen az emberek azt látják benne, amit látni akarnak. Szerintem ő volt a legérdekesebb karakter a könyvben, az utolsó pillantig nem fedte fel a tervét, ami, meg kell jegyeznem, elképesztő mestermunk. A Feketerigó úgy manipulálja az embereket, ahogy mások levegőt vesznek, remek színész, zseniális színdarabíró, hamiskártyás, és isten tudja, még mi. Isabellt nagyon sajnáltam, szegény gyereknek ramaty az egészsége, ezért a vallásba menekült, nagybátyja legnagyobb örömére, aki belétáplálja a fanatizmust. Fiatal kora ellenére kinevezik az apátság élére, és mivel hanyagságot tapasztal, olyan reformokat hajt végre, ami senkinek nincs ínyére. A böjtöléssel, és folyamatos imádkozással olyan mértékben pusztítja magát, hogy rossz volt olvasni. Az apátságban élő apácák manipulálhatóságán és hiszékenységén ledöbbnetem. Az, ahogy LaMerle befolyásolta őket, szomorú, de amit elért, az hátborzongató. Már az első naptól várható volt, hogy nem lesz minden rendben, de nem kellett sok hozzá, hogy elszabaduljon a pokol. Legfélelmetesebbek a fanatikus hívő apácák voltak, amit magukkal tettek, amiben hittek, az egyszerűen sokkoló. Az egyik legemlékezetesebb jelenet számomra az volt, amikor, mintha megszállta volna őket az ördög, vallálsos révületben táncoltak, és nem lehett őket megfékezni. Perette volt még az a szereplő, akiről többet olvastam volna. Egyáltalán nem örülök neki, hogy olyan keveset tudok róla, nagyon érdekel a személyisége, hogy miért nem beszél. Van a könyvben egy yuri-szál két apáca között, bár a kapcsolat kimenetele tragikus: Germanie-t megölik, majd felakasztják, hogy úgy tűnjön, mintha öngyilkos lett volna, és Clémente, a nyugtalanító szépség megőrül, hála LaMerle-nek.
A könyv végével nm vagyok teljesen kibékülve, elolvastam volna még ötven oldalt. És az sem tetszik, hogy Perette az apátságban maradt:(
De ettől függetlenül nagyon jó könyv, talán az egyik legjobb, amit valaha olvastam.